| Az év ifjú természetfotósa
Szereted közelről megfigyelni a növényeket-állatokat, felfedezni a természet alkotta formákban rejlő szépséget? Szívesen megörökítenéd a fények játékát az őszi erdőben, a vízcseppek kacskaringós útját egy kődarabon? Nagy Gergely, az év ifjú természetfotósa szavaiból megtudhatod, ő hogyan látott hozzá.
„2003-ban kezdtem fotózással foglalkozni. A nagymamám műtermi fényképész volt, tőle tanultam a technikai alapokat. Egy kisgéppel kezdtem, de akkoriban még nem fordítottam erre sok időt, hetente legfeljebb egy napot tudtam a fotózásra szánni. Már kezdetben is a természetfotózás érdekelt, elborzasztott a környezetszennyezés, az, ahogy az ember rombolja a természetet.
Leginkább egyedül járok fotózni. Gödön élek, a Börzsöny van elérhető távolságban, legtöbbször oda megyek. Most már elég jól kiismerem ott magam, tudom, hova érdemes mennem, hol mit találok. A fotózás az egész napomat elviszi, napkeltétől napnyugtáig kinn vagyok. Előfordul, hogy pontosan megfogalmazom magamnak, milyen képet szeretnék csinálni, vagy akár le is rajzolom, de a végeredmény sosem lesz ugyanolyan, mint amilyennek korábban elképzeltem.
Sokszor fényképezek virágokat, növényeket. Egyrészt ehhez van megfelelő felszerelésem, másrészt érdekelnek a természetben előforduló formák. A közelképekkel, a makrofotókkal olyan dolgokat tudok megmutatni, amelyeket kevesen vesznek alaposan szemügyre. Sokan elmennek az apró élőlények mellett, nem veszik észre a szépségüket.
Milyen céljaim vannak? Jó lenne jövőre Norvégiába utazni, ott fényképezni. Meg Patagóniába és az Amazonashoz. És jövőre érettségizem is...”
„Ezt a képemet a Börzsönyben csináltam. A nap már lefelé ment a hegyek mögött, a szürke bükkfák törzse között szűrődött át a napfény. Egyszerűen lefotózva egy semmilyen kép lett volna, de függőlegesen bemozdítva az objektívet ilyen különleges hatást tudtam elérni. Ezzel a képemmel nyertem el az év ifjú természetfotósa címet.”
Linkajánló: Nagy Gergely honlapja >>
| |