A tudósok több mamutfajt is megkülönböztetnek. Ezek közül a gyapjas mamut az egyik legismertebb. A hatalmas állat több mint négy méter magasra nőhetett, és akár nyolc tonnát is nyomhatott, tehát nagyobb volt a mai legnagyobb szárazföldi emlősnél, az afrikai elefántnál is.

Remekül alkalmazkodott a zord időjáráshoz: tömött, vörösesbarna bundát növesztett, és a szőre akár fél méter hosszúra is megnőtt! Bőre nem volt vastagabb, mint a mai elefántoké, de rengeteg faggyúmirigyet tartalmazott, ezek tartották zsírosan az állat bőrét és a szőrzetének alsó részét. A bőr alatt vastag, akár nyolc centiméteres szalonnaréteg húzódott, melegen tartva a mamut belső szerveit.(Hasonlóan vastag szalonnát növesztenek például a mai fókák és bálnák.)

A hímeknek és a nőstényeknek egyaránt hatalmas, jellegzetesen ívelt agyara nőtt. A bikák párzás idején ezzel vívtak meg a nőstények kegyeiért. Persze akkor is nagy hasznát vették, amikor ragadozók rontottak rájuk: a mamutok már egy suhintással is súlyosan megsebesíthették a támadójukat. És vajon milyen élőlény vadászott egy ekkora állatra? Például az ember. Nem egy barlangban találtak mamutot és mamutvadászatot ábrázoló sziklarajzokat vagy mamutszobrocskákat.

A gyapjas mamutot azonban nem csak ezekből az ősi műalkotásokból ismerjük. Az idők során rengeteg mamutmaradvány került elő. Valamikor régen megtalálóik ezeket a hatalmas csontokat egykori óriások, titokzatos lények maradványainak tartották. Csak a 18. században lett egyértelmű, hogy e maradványok valójában elefántokhoz hasonló állatoktól származnak. Oroszország északkeleti részén, Szibériában az örökké fagyott talajból pedig épen maradt példányok is előkerültek.

Olyannyira nem számított ritkaságnak az efféle lelet, hogy Alaszkában és Szibériában néha szánhúzó kutyák elé vetették a hatalmas tetemeket – eleségül. Magyarországon is találnak néha mamutmaradványokat: a Jászságban és Tiszadadánál is előkerültek gyapjas mamutok csontjai.

Furcsa, de ennek az ízig-vérig hidegkedvelő állatnak az őse Afrikában élt. A Moeritherium nevű állat azonban még távolról sem emlékeztetett a mamutra, például nem volt sem agyara, sem ormánya – inkább úgy festett, mint egy mai tapír. A metszőfogai fokozatosan agyarakká alakultak, a felső ajka pedig megnyúlt és ormány lett belőle. A végtagjai is hosszabbak lettek, de mivel mozgékony ormányával közvetlenül a szájához emelhette a falatot, a nyaka rövid maradt –mindez mintegy ötvenmillió esztendő alatt!

Nemcsak a mamutok külseje változott, hanem lakhelyet is cseréltek. Az első mamut, az afrikai mamut még a nevét adó kontinensen élt, de utódai már északabbra vándoroltak. Ha azonban időgéppel mintegy másfél millió évet visszautaznál a múltba, a dél-európai erdőkben kóborló ormányosokat, a déli mamutokat valószínűleg inkább elefántnak hinnéd. A kutatók szerint afrikai őseikhez hasonlóan valószínűleg gyér szôrzet borította testüket, hiszen enyhe éghajlatú élőhelyükön nem volt szükségük vastag bundára. Az erdős területeket kedvelték, és nedvdús növényekkel táplálkoztak.

A teljes cikket a National Geographic Kids december-januári számában olvashatod el.

Írta: Bordás Veronika